|
|
A sumér rokonság
Régóta felvetődő kérdé
s, hogy vajon az emberiség egyik legrégebbi civilizációja, a kerék és az írás feltalálói, a dél-mezopotámiai sumérek (szumírok) rokonaink voltak-e? Annyi bizonyos, hogy a nyelvük nem állt rokonságban sem az indoeurópai, sem a sémita-hamita nyelvekkel, nagy valószínűség szerint turáni (urál-altaji) “ragozó” nyelvet beszéltek. Ebben ma már a modern tudomány egyetért. Így megállapítható, hogy sokkal közelebb állnak hozzánk, mint az előbb említett másik két csoport tagjaihoz. Milyen érvek szólnak a rokonság mellett?Néhány hasonló szó:
Magyar - Sumér
Adni - Adim
Apa - Aba
Ara - Ari
Atya - Adda
Borjú - Buru
Néni - Nin
Ostor - Us-tar
Ős - Us
Tan - Tan
-Ság toldalék - -Sag
Szita - Szita
Úr, Ember - Úr
Vér - Uru
1961-ben az erdélyi Tatárlakán olyan agyagtáblát találtak, amelyen képírásos szöveg található. Leginkább a sumér ékírásra hasonlít, de a székely rovásírással rokon vonásokat is fel lehet fedezni rajta. Ugyanakkor a korai sumér ékírásos szövegeknél régebbi: Míg a legrégebbi uruki feliratok Kr.e. 3500 körül keletkeztek, addig a tatárlaki lelet a radiokarbon vizsgálat szerint Kr.e. 4500 körül íródott! Elgondolkodtató lelet, amelynek alapján előbb-utóbb teljes feltárásra vár a turáni-sumér-ősszittya európai kultúra.
Ha rokonság közöttünk tényleg létezik, az nagyon régi időkig nyúlik vissza, azt sem állíthatjuk biztosan, hogy a szittyák, majd a magyarok egyenes lemenői lettek volna a suméreknek.
Éltek, illetve élnek más, valószínűleg ragozó turáni nyelvű népcsoportok is, amelyeknek rokonsága szintén gyakran felvetődik, nem alaptalanul. Ilyenek az elamiták, a médek, a hurriták, az urartuiak, az etruszkok és a baszkok is.
Az amazonok legendája
Ez egy szkíta eredetű mondából került a görög mitológiába. Eszerint a Fekete-tengertől északra élő amazonok női törzsének a tagjai csak gyermeknemzés céljából érintkezhettek a férfi szittyákkal. Később ezekből a kapcsolatokból születtek a szarmaták, a hiedelem szerint.
Egy másik legenda szerint a szarmata asszonyok akkor házasodhattak, ha a harcban legalább egy embert megöltek
Valószínűleg az anyajogú társadalomra utalhatnak ezek a görög feljegyzések. Mindenesetre hatottunk a görög mondavilágra is.
Nyereg, kengyel, szablya, gomb, nadrág
A szittya-hun népek már az ókorban rengeteg találmánnyal ajándékozták meg az emberiséget.
Ilyen fejlesztés volt a kengyel és a nyereg is. Ez volt az oka, hogy sem a görögöknek, sem a rómaiaknak nem volt saját ütőképes lovasságuk, ugyanis nem ismerték, nem használták a kengyelt. A nyerget már az ókorban átvették mind az európai, mind az ázsiai
népek. Azonban a kengyel jelentőségét csak az avarokat legyőző frank Nagy Károly ismerte fel, ennek a használata nyugaton csak 800 után terjedt el.A korai szkíták és szarmaták egyenes kardot használtak, de a hunok elkezdték azt meghajlítani, hogy ezzel hatékonyabb vágófelületet nyerjenek. Görbe kardok korábban is léteztek, de azok inkább a mezőgazdasági sarlóhoz álltak közelebb. Az ívkülső vágóéllel és a belső, úgynevezett fokéllel kialakított hun szablya a IV-V. századtól az egész Keleten elterjedt. Nemcsak Attila, de az arab kalifák is ezzel győztek le ellenségeiket. Ez a szablya egészen Malaysiáig, illetve Afrikában Zanzibárig használatos lett. A XVIII-XIX. századtól egész Európa már ezt használta lovassági fegyverként, bár sokszor a lényegét, a fokélt hagyták le róla.
Ezekből a fegyverekből merítették az ötleteiket a kínai kardcsiszárok is, hogy sajátos szablyáikat kifejlesszék. (A vasat és megmunkálását is valószínűleg a hunok jutatták el a korábban csak a bronzot ismerő Kínába). Ezeket a kínai szablyákat módosította tovább aztán 800 körül a japán Jaszacuna mester, kialakítva ezzel a katanát, a szamurájok híres kardját. Mindennek tehát hun előzményei voltak.
Talán a nadrág is szittya eredetű - a népies, bő gatya biztosan az -, bár egyes források ezt cáfo
lják. Tökéletes ruhadarab a lovagláshoz, míg a görög-római tunika erre kevéssé volt alkalmas.A Kínai Nagy Fal
A világ legnagyobb építménye egy kicsit a mi nevünkhöz is kapcsolódik: Ha mi nem vagyunk, a Nagy Falra nincs szüksége a kínaiaknak. Ugyanis a hunok támadásainak a visszaverésére épült. Hogy büszkék lehetünk-e rá? Kétségtelen, hogy az akkori erőnket bizonyítja.
Még ennél is büszkébbek lehetünk rá, ha belegondolunk, hogy a világ legnagyobb erődítménye sem tudott ellenállni a hun harcosoknak, hiszen számtalanszor áttörtük azt.
Velence városa
Ezzel a gyönyörű olasz várossal kapcsolatban is hasonló a helyzet, mint a Kínai Nagy Fallal. 452-ben, Attila, itáliai hadjárata során Aquileia városa ellen indult. A félelmetes hunok közeledtének hallatán a város
lakosai fejvesztve menekültek, meg sem álltak az Adriai-tenger partjáig. Itt aztán a biztonságos lagúnákon - a Venetia-parton - építették fel cölöpökre új otthonukat.Nélkülünk ez a település nem lenne itt.
A magyar írás
Tévedés lenne azt feltételezni, hogy a magyarok nem tudtak írni-olvasni a kereszténység felvétele előtt. A székelységnél a XVII. századig fennmaradt az ősi magyarok írása, a rovásírás.
Valószínűleg a Föld legrégebbi írásából, a sumér ékírásból származik. Igen hasonló a türk népek hagyományos rovásírásához, sőt rokon vonásokat mutat a régi itáliai etruszk írással is. A svájci Anniviers-völgyi hunoknál is fellelhető egy változata. A nagyszentmiklósi (valószínűleg) avar kincseken is rovásírásos feliratok olvashatók. Nemcsak a székelyek használták, a középkori leleteken az egész országban előfordul. A kereszténység felvétele után az egyház igyekezett visszaszorítani a használatát, hiszen az állt az érdekében, hogy a latin betűk kerüljenek használatba, amelyeket természetesen csak a papok ismertek.
Két fő változata alakult ki a középkorban: A székelység, illetve a pálos szerzetesek által használt ábécé. Kezdetben jobbról balra használták, gyakran kihagyva a magánhangzókat, mint azt a keleti írásmódok ma is gyakran teszik. A hosszabb feliratok úgynevezett busztrophedón módszerrel készültek, “ahogyan a bika szánt”. Ez azt jelenti, hogy az irány soronként váltakozik, az első balra, a második jobbra tart és így tovább. A keleti írások - ilyen az arab és a héber - többnyire jobbról balra, míg a nyugat
iak - például a latin, a görög és a cirill - balról jobbra haladnak. Az ősi időkben a görögöt is használták írásukat busztrophedón módszerrel, tőlük származik ez a szó is. Ez később eltűnt.Tehát a rovásírásunk balról jobbra, valamint jobbról balra egyaránt használható. Azt, hogy éppen melyik irányba haladjon az olvasó szeme, a betűk alakja dönti el. Egyértelműen mutatják, hogy merre is írták a szöveget.
Mivel az emberiség többsége jobbkezes, ezért az utóbbi módszer segítségével kevésbé maszatolja el a már leírtak tintáját. De ha nem? Mi van a balkezesekkel? Számukra sokkal nehezebb feladat az írás tisztaságának megőrzése, amelyre a rovásírás megoldást adhat.
A legtöbb szót tartalmazó nyelv
Ez a magyar: Kb. 1. 000. 000 szót használunk, magunk mögé utasítva az angolt, ahol “mindössze” kb. 600. 000-et ismer a tudomány. A miénk a világrekord!
Az első keresztény uralkodó a világon
Kissé leegyszerűsítve mondhatjuk azt, hogy magyar ember volt. Csak éppen nem magyarok felett uralkodott. Örményországban a szittya eredetű pártus Arsakida dinasztia viselte a királyi méltóságot Kr.e. 146-tól Kr.u. 428-ig. Ez a parthiai Arsakidák oldalága volt. Ebből a családból származott III. (Nagy) Tiridatész (ez a görög névváltozata, örményül Derdátnak hívták). Kr.u. 305-ben a világ
uralkodói közül elsőként vette fel keresztény vallást, megtérítve az egész népét. Nagy Constantinus római császárt jóval megelőzte, aki csak 313-ban ismerte el a keresztény vallást. Lehetséges, hogy a magyar Szent Korona is számára készült, majd az avarokon és a frankokon keresztül jutott vissza hozzánk.A szittya-párthus-magyar rokonságot figyelembe véve kijelenthetjük, hogy ebben mi voltunk az elsők.
A millenniumi ünnepségek
Az utóbbi néhány év a millennium és a mille-centenárium ünneplése jegyében telt el. 1995-96-ban a “honfoglalás”, míg 2000-ben az államalapítás évfordulóit ültük. Közben lelkesen ment a hivatkozás az 1896. évi millenniumi ünnepségekre vonatkozóan. De hát mire is emlékeztek őseink néhány emberöltővel ezelőtt? Akkor emléktörvény született az események fényének emelése céljából. Nézzük, hogy is szólt ennek a pontos szövege:
“A magyar állam 1896-ban ezeréves megalapításának és fennállásának ünnepét üli. A törvényhozás ennek emlékét a következőkben örökíti meg:
1. §. A magyar szent korona országainak törvényhozása vallásos áhitattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcsességgel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta és az országot jó- és balsorsban segítve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fentartotta.
2. §. Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyülés mindkét háza legmélyebb hódolattal járul ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferenc József elé, akinek dicsőséges uralkodása alatt az ország alkotmányos szabadsága és zavartalan fejlődése biztosítva van. Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetetlen bizalmát nyilvánítja szeretett népének hűségében. Szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhang
nak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi.3. §. A törvényhozás a kegyelet, hódolat és a királyi hajlandóság eme nyilatkozataival a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét örök időkre törvénybe iktatja.
4. §. E törvény 1896 jun. 8. mint ő császári és apostoli királyi felsége dicsőséges megkoronáztatásának évforduló napján lép életbe; ugyanazon napon ugy az országgyülés mindkét házának együttes ülésében felolvasandó, mint a magyar korona országainak minden községében közzéteendő és kőbe vésve az országházban megörökítendő.”
Jól olvasták ezeket a veretes, kommunista méregtől mentes sorokat: 1896-ban az államalapítás ezredik esztendeje emlegettetik. Szó sem esik honfoglalásról vagy a magyarok bejöveteléről. A hivatalos vélemény szerint tehát 896-ban Árpád vezér már az állam alapjait vetette meg. Félreértés ne essék, távol álljon tőlem, hogy Szent István egyszáz évvel későbbi érdemeit lebecsülném. A kereszténység felvétele, a többi európai állammal való békés közeledés megvalósítása, az államhatalom megszilárdítása nem csekélység. Csak éppen az államiságot nem ő vetette meg, az már ekkor régen megvalósult. Száz éve tehát még köztudott volt, hogy mikor érkeztünk hazánkba és hogy ki volt az államalapítónk, de a komcsi hazugságoktól még mindig nem tudtunk megszabadulni.
A honfoglalás
A “hivatalos” ideológia szerint 895 előtt nem élt magyar vagy rokon nép a Kárpát-medencében. Ez annyiban igaz lehet, hogy akik itt éltek, azok nem használhatták általánosan a “magyar” nevet. Azonban úgy, ahogyan a finnugor eredetünk elméletét ideje, hogy elvessük, a szittya-hun származás jegyében kell a bejövetelünk időpontját megállapítani.
Mint láttuk, 1896-ban sem a honfoglalást, hanem az államalapítást ünnepeltük. Feszty Árpád festményének sem a “Honfoglalás”, hanem a “Magyarok bejövetele” a címe. Ekkor, a kommunizmus előtt ez még így élt a köztudatban. A magyar történetírások: Anonymus “Gesta Ungarorumja”; Kézai Simon “Magyar Krónikája” és Kálti Márk “Képes Krónikája” egyaránt első (hun) és második (magyar) bejövetelről tanúskodnak.
László Gyula régész szerint a magyarok “kettős honfoglalás” útján kerültek hazánkba. Ugyanis leletek alapján bizonyította, hogy az avarok egy része már biztosan magyar volt. Ez a nézőpont többé-kevésbé elfogadottá vált, legalább túllépett a “marxista tudomány” dogmáin. Kétségtelenül nemes szándék vezérelte László Gyulát, de a magyarság jelenlétét még korábbról kell keresni.
A történelmi források alapos vizsgálatával az alábbiakat lehet megállapítani: Tudjuk, hogy szkíták már a Kr.e. VI. században éltek a mai Magyarország területén. Hogy mikor érkeztek, arra nézve nincsenek pontos adatok. A szittya rokonság figyelembevételével őket tarthatjuk az első magyaroknak hazánkban! Túlzás lenne azt mondani, hogy a terület egyeduralkodói voltak, hiszen valószínűleg keltákkal és dákokkal osztoztak a vidéken, de itt voltak. Helységneveket is hagytak maguk után, például a Maros folyó nevét. Miután Mithridatész vereséget mért a “királyi szittyákra”, Kr.e. 110 után őket követte a következő szittya népáramlat, a szarmatáké (szár-magyarok?), illetve a jászoké (jazigok), akik a Kárpát-medencében is átveszik a hatalmat. A korábban ékezett szkíta rokonaik vélhetőleg összeolvadtak a jövevényekkel.
A jászok betelepítéséről a középkori magyar feljegyzések nem szólnak, míg a besenyőkéről, kunokéról igen. Az is biztos, hogy amikor a kunok területet kaptak a királytól, a jászok már itt voltak. Nyelvükben pedig soha nem különültek el a magyaroktól. A római írások szerint a jászok az Alföldön éltek, ahol a mai napig is fontos néprajzi egységet alkotnak. Erre csak az lehet a magyarázat, hogy ez a magyar népcsoport folyamatosan itt élt legalább Krisztus születése óta!
A szarmaták másik része pedig a rómaiak szerint folyamatosan jelen volt egészen a hunok érkezéséig, tehát alapos okunk lehet azt feltételezni, hogy beleolvadtak ebbe az igen közeli rokon népbe.
A magyar hagyomány szerint az első bejövetel a hunoké volt, akik először 376-ban járnak hazánkban, majd Pannóniát 433-ban kapták a római császártól. A székely hagyományok szerint ők az Attila halála után Erdélybe menekült a hunok egy része. Anonymus és Kézai Simon is egyértelműen állítják, hogy a székelyek itt maradt hunok voltak, akik fogadták Árpádot annak bejövetelekor. Az is tény, hogy a svájc
i Anniviers-völgyi hunok helységneveiben gyakran fordul elő a “szék” szó.Tudjuk, hogy az avarok nyelve megegyezett a hunokkal. László Gyula szerint az avarok egy része, talán akik 677-ben (esetleg 670-ben) Bezmér vezetésével az Óbolgár Birodalomból érkeztek, már magyar nyelven beszéltek. Ha pedig az óbolgárok magyarok voltak, akkor a hunok is magyarok voltak, ahogy az avarok is. Avarok pedig folyamatosan fellelhetők voltak térségünkben a hét törzsfő bejöveteléig. Valószínűleg azonban a “magyar” elnevezést még nem használták egységesen.
Abban mindenki egyetért, hogy 895. körül nagyszámú népesség volt a Kárpát-medencében, illetve az is valószínű, hogy többen éltek itt, mint Árpád jövevényei. Ha mindannyian szlávok lettek volna, akkor túlnyomó többségben lettek volna, majd a hét vezér népe elszlávosodott volna, úgy, ahogyan az megtörtént Bulgáriában is a hunokkal. Ez általános törvényszerűség, így történt a normannokkal is Normandiában, Szicíliában, Angliában és Oroszországban, a pártusokkal Parthiában, vagy a
frankokkal Franciaországban. De nem ez történt, nem lettünk szlávokká, hanem megőriztük nyelvünket és kultúránkat, mert már akkor is mi éltünk itt jelentős többségben.A 895. évi beáramlás csak az utolsó hullám volt. Az első a szkítáké, a második a szarmatáké, a harmadik a hunoké, a negyedik az avaroké, az ötödik az óbolgár-hunoké, míg a hatodik a magyaroké. Nem egyes-kettős, hanem (legalább) “hatos” honfoglalásról beszélhetünk. Zsidók talán már 2000 éve (a rómaiakkal érkezve) élnek hazánkban, szlávok már
1400 éve, de mi mindannyiuknál is régebben. Büszkén kijelenthetjük, hogy mi már legalább 2500 esztendeje itt vagyunk!A világ első parlamentje
A Guiness Rekordok Könyve (1992. évi kiadás) szerint a legrégebbi ma is működő törvényhozó testület az izlandi “althing”, amelyet 930-ban alapítottak. Valószínűleg elkerülte a figyelmüket a magyar történelem. Országgyűlésünk ugyanis már 896-ban összeült Pusztaszeren, így jóval öregebb.
Egyes tankönyvek szeretnék parlamentáris hagyományainkat meghamisítani azzal, hogy lebecsülik a pusztaszeri, illetve azt ezt követő rendszeres Országgyűlések és törvénylátó napok jelentőségét, pedig azokat nem csak az Aranybullát követően kezdték összehívni. Nyugodt szívvel és büszkén állíthatjuk azt is, hogy nincsen még egy nemzet, ahol a jogállamiságnak és a parlamentarizmusnak ilyen ősi hagyományai lennének. Ezek a hagyományok pedig még Árpádnál is öregebbek, valahol a szkíta törzsszövetségben gyökereznek. Nagyon találóan fogalmazta meg a tudós Nemeskürty István: “Sehol Európában nem létezik a mi régi alkotmányunkhoz hasonlítható.”
Magyarország első királyi dinasztiája
Máris mondanánk: Az Árpád-ház volt az. Ez így igaz, de nem az volt a neve. Ez az elnevezés csak később keletkezett. Az összes korabeli feljegyzés Turul nemzetségéről szól, nem Árpád nemzetségéről. Néha említik István nemzetségének is, de Árpádoknak soha.
Hogy ez a Turul létező emberi ős, vagy szent totemállat volt-e, azt már szinte lehetetlen kideríteni.
Leányági leszármazottaikat szinte minden európai uralkodóházban, sőt több magyar nemesi családban is meg lehet találni. Mondhatnánk azt is, hogy Európa őseiről van szó. Ezen lemenők között sokszor olyan magyarellenes gonosztevőkre is lelhetünk, mint például Julius Haynaura, a szabadságharc hóhérára. Ő a hesseni hercegi családtól származott, akiknek az ősanyja Magyarországi Szent Erzsébet volt.
A Szent Korona szétbarkácsolása
A magyar történettudomány egyik legvitatottabb kérdése az, hogy hol, mikor és hány darabban keletkezett a magyar államiság jelképe, ez a szó szoros értelmében “szent” jelkép.
Mégpedig azért szent, mert nincsen még egy nép, ahol ennyire fontos lenne, nálunk ugyanis nem “csak” uralkodói jelkép, vagy koronázási ékszer. Hazánkban nem lehetett az uralkodó mindennapi használati tárgya, csak egy alkalommal részesítették abban a kegyben a királyokat, hogy annak szentségében részesüljenek. A Korona volt maga az állam, maga az uralkodó! Akinek nem volt a birtokában (nem a fején!) nem volt jogcíme az országlásra!
Egyes történészek megkísérelték megszentségteleníteni egységét azzal, hogy azt állították, kettő darabból készült, különböző korszakokban. Pedig semmilyen korabeli forrás nem utal ilyen “barkácsolásra”, emberemlékezet óta egységként létezett, ahogyan azt a legújabb tudományos kutatások is bebizonyították. A vak is láthatja, hogy az abroncs és keresztpánt szervesen összetartozik, a keresztpánt külön nem is lehetne fejre illeszthető.
Az bizonyos, hogy Szent István király II. Szilveszter pápától kapta. De fennmarad a kérdés, hogy vajon abban az időben keletkezett-e? Az ötvösmunka mutat X. századi itáliai jegyeket, de még több görög vonást. A Csomor Lajos, Pap Gábor és más tudósok által szorgalmazott elmélet szerint ennél sokkal régebbi darabról van szó: Valamikor Kr.u. 303 és 795 között keletkezhetett a Kaukázusban, talán Örményországban. Lehetséges, hogy III. (Nagy) Tiridatész, a keresztény pártus-szittya király szent jelképe lett. Az örményországi szittya uralkodócsalád letűnése után a hunok vagy az avarok szerezték meg. Az avaroktól pedig a frank Nagy Károly szerezte meg, a híres “avar kincsekkel” együtt. Tény, hogy a magyar kalandozások korában rendszeresen olyan “célpontok” ellen keltünk hadra, ahol ezekből az avar kincsekből őriztek! A pápa pedig végül nem elkészíttette, hanem visszaadta a Koronát a jogos tulajdonosának, a szittyák és avarok utódjának, a magyarságnak. Ezt az elméletet elég sok bizonyíték támasztja alá.
Mindenestre azt le kell szögeznünk, hogy egy olyan tárgyról van szó, amely rejtélyes múltjával, titokzatos hatalmával kiemelt tiszteletet érdemel. Nem szabad hagynunk, hogy azt bárki is meggyalázza!